Mit kér a rendőr kötelező biztosítás igazolására?

Mit kér a rendőr kötelező biztosítás igazolására?


A rendőr kérésére több dokumentum is szükséges lehet a kötelező biztosítás igazolására - A szerződés hatályba lépése után két hónappal már nem elég a biztosítási kötvény felmutatása, ha az érvényes kötelező biztosításunk meglétét igazoljuk a közúti rendőri ellenőrzés alkalmával. Az aktuális díjbefizetési csekkel vagy egyéb, díjfizetést igazoló dokumentummal is rendelkeznünk szükséges.

A kgfb-ről szóló törvény szerint a biztosítók leginkább a kötvény megküldésével jelzik a biztosítási szerződés létrejöttét. Azt azonban már kevesen tudják, hogy ez a papír önmagában csak a biztosító kockázatvállalásának első 60 napjában igazolja, hogy van érvényes kgfb-szerződésünk. Ha nincs kötvény, e célra a biztosítási ajánlat ügyfélnél található példánya is megfelelő lehet az igazolásra az első 60 napban – de csak abban az esetben, ha a biztosító és az ügyfél a jogszabály által előírt adatokat megfelelően rögzítették.

A kgfb díját többféle módon rendezhetjük:

  • negyed - vagy félévente, sőt egy évre
  • átutalási megbízással, csoportos beszedési megbízással, csekken


Az ügyfél (akit a biztosító „üzembentartónak” hív) a befizetett csekkszelvénnyel, az utalásról szóló bizonylat másolatával vagy a biztosítótól automatikusan erre kapott igazolással bizonyíthatja kötelező gépjármű felelősségbiztosításának befizetését.
A lényeg, hogy legyen nálunk egy dokumentum, ami a díjfizetést – és így a biztosítás fedezettségét igazolja.
Átutalás esetében a legcélszerűbb, ha kinyomtatjuk és magunknál tartjuk a díjfizetést igazoló átutalási bankkivonatot. Fontos az is, hogy az utalási kivonaton pontosan ott legyen az az időszak, amire a pénzt befizettük.
A biztosítói szerződés kezdete utáni 60. naptól tehát már nem elég önmagában a szerződés megkötését igazoló dokumentum (például kötvény). Emellé egy, az adott időszakra vonatkozó díjfizetésről szóló bizonylatot is a járműben kell tartanunk. Ezt a két  (mármint a szerződési és a díjfizetési) igazolást egyetlen dokumentummal is kiválthatjuk.

A nemzetközi zöldkártya vagy egy megfelelő tartalmú biztosítói igazolás lehet ez, melyet biztosítótársaságunk küld meg részünkre az aktuális díj befizetése után. Ezek bármelyike együtt tartalmazza ugyanis a biztosítási szerződésünket és a kifizetett biztosítási időszak dátumát. A nemzetközi zöldkártyát viszont általában csak ügyfélkérésre, a külföldi utazást megelőzően küldik ki a biztosítók. E célja mellett ez a belföldi igazoló szerepet is betöltheti – persze a már kifizetett időszak esetében. A másik fentebb említett biztosítói igazolást  az ügyfél kérésére is megküldhetik a biztosítók, de  jellemzően a nem csekkes díjbefizetést választó ügyfelek automatikusan kapják meg. A biztosítók külön kérésre kiállítanak a különböző hatósági (pl. rendőrségi, bírósági) eljárásokhoz, illetve más biztosítónál a kárrendezéshez a megszokottnál több adatot tartalmazó kgfb-fedezetigazolásra szóló dokumentumot is.

A jogszabályi előírások szerint a biztosító köteles az igazolások valamelyikének megküldésére az aktuálisan befizetett díj alapján. Ennek típusát azonban szabadon határozhatja meg. A díjfizetési csekk megküldésével a biztosítók eleget tesznek a jogszabályi kötelezettségüknek (mely persze az ügyfél időben történő befizetésével válik érvényessé), a nem csekkes szerződések esetében pedig a befizetésről szóló igazolást vagy éppen ennek kiváltásaként a zöldkártyát utólag küldik meg. A Nemzeti Bank rendszeresen ellenőrzi  a biztosítók kgfb-hez kapcsolódó szerződés-nyilvántartó és ügyfél-kommunikációs rendszereit.