Európában is egyedülálló a magyar kötelező biztosítás

Hat dolog, amit nem tudtunk a kötelezőről

A gépjárművekre szóló kötelező biztosítás újkori története a 90-es évek elején kezdődött itthon. Addig az üzemanyag árába beépített és így minden tankoláskor megfizetett biztosítás ugyanis 1991. július 1-től került át a ma ismert - az egyes gépjárművekre külön-külön megkötendő, önálló, kötelező biztosítási szerződéskötési (KGFB) - formába.

Az 1991-ben lefolytatott, első kampányban mindössze 5 biztosítótársaság közül választhattak az autósok, az átlagdíj akkor mindössze 7.500 Ft volt (!) és összesen 19 milliárd forintot fizettünk a kötelezőért. Az ezt követő években a biztosítók száma és a díj is folyamatosan emelkedett. 2003-ra a biztosítók száma 12-re, a kötelező biztosítás átlagos díja pedig 32 ezer forintra nőtt. Ekkor azonban történt valami, ami megváltoztatta a dolgokat és nemcsak a hazai biztosításnak, hanem a magyarországi internethasználatnak is hatalmas lökést adott.

Nálunk spórolni lehetett az Interneten

Az történt ugyanis, hogy 2003-tól kezdve az összehasonlító portálok autósok tömegeinek tették elérhetővé az akkor már 15 biztosító által kínált kötelező biztosítási ajánlatokat, díjakat. Az átlagosan megtakarítható 12-14 ezer forintnak és a hatalmas médiaérdeklődésnek köszönhetően autósok tömegei éltek az online alkuszok kínálta biztosítóváltási szolgáltatásokkal. Sokaknak ez volt ez első internetes vásárlása, sokan csak azért csináltak maguknak e-mail címet, hogy spórolhassanak biztosításaikon. Mindez több százezerre emelte hazánkban az akkoriban még igencsak alacsony online tranzakciószámot, ami a biztosítások mellett jelentősen hozzájárult az egyéb internetes vásárlások (webshopok) fejlődéséhez is. 2010-ben például 1,2 millióan cserélték le alig egy hónap alatt biztosításukat az interneten, mindössze néhány kattintással. váltók száma
Legolcsóbb kötelező Európában

Az autósok említett magatartása Európában sehol sem látott versenyre ösztönözte a magyarországi biztosítókat. A verseny eredményeként a díjak 2012-re átlagosan 23 ezer forintra csökkentek a 2003-as 32 ezres szintről. Ez világrekord, ha figyelembe vesszük a majd 10 évvel korábbi, 32 ezer forintos díjat és az azóta eltelt időben bekövetkezett inflációt, melynek - normál esetben - a díjak növekedéséhez kellett volna vezetnie. Az online biztosítás magyarországi térnyerésének köszönhetően jelenleg hazánkban a legolcsóbb a kötelező biztosítások díja. Szomszédjaink közül Ausztriában a legdrágább a biztosítás, ott a az ötszöröse, de a többi szomszédos országban is átlagosan a kétszerese a magyar díjnak az autósok által fizetendő díj.
Több százezer jármű biztosítás nélkül

A díjak annak ellenére alacsonyak, hogy a járművek mintegy 10 százaléka nem is rendelkezik kötelező biztosítással és az ezen járművek által okozott károkat is a fizető autósok által befizetett pénzből rendezik a biztosítók. Ezeknek a biztosítatlan járműveknek a nagy része rendszám nélküli robogó (vagyis segédmotoros kerékpár). Sokszor a robogó-tulajdonosok sem tudják, hogy a segédmotoros kerékpárokra is kötelező KGFB biztosítást kötni, ha azok részt vesznek a közúti forgalomban. Mivel ezekre a járművekre nincs átíratás, a biztosítást sem kell felmutatni az okmányirodában. Rendszám vagy más, jól látható azonosító hiányában pedig a rendőrök is csak közúti ellenőrzéskor tudják észlelni a biztosítás hiányát.
A gyalogos ruházatát is kifizeti a kötelező gépjármű-biztosítás

Kevesen tudják, hogy a vétlen autós sérült járművében megsérült/megsemmisült, de az autóhoz nem tartozó vagyontárgyakat is megtéríti a károkozó autós kötelező biztosítása. A balesetben megsérült ruhánkat, táskánkat, sőt még a csomagtartóban szállított vagyontárgyat (pl. televíziót) ért sérüléseket is megtéríti a KGFB. Ugyanígy a kötelező biztosítás alapján kerül megtérítésre az elütött gyalogos ruházatában és nála levő tárgyakban keletkezett kár is, de ha egy kerítésbe vagy házba rohanunk bele, akkor is a KGFB biztosításunk terhére történik az okozott kár megtérítése.
Év közben is lehet biztosítót váltani

A most folyó kampányban egymillió év végi évfordulóval rendelkező autós érintett. A többi, mintegy hárommillió autós azonban mára már ún. évközi évfordulóval rendelkezik, vagyis csak év közben válthat. Az egységes év végi évforduló eltörlését, azaz 2010. január elsejét követően vásárolt járművek biztosítási évfordulója ugyanis már nem december 31-e, hanem az adott járműre megkötött KGFB biztosítás kötésének a napja, ami természetesen autósonként más és más évközi dátum. Ezen autósok közül viszont - mivel nincs minden hónapban a novemberihez hasonló figyelemfelhívó kampány - kevesekben tudatosul, hogy nekik is minden évben van egy egész hónapjuk, amikor ellenőrizhetik díjaikat és dönthetnek a biztosítóváltásról.
Idén újraindult a verseny

A jelenlegi kampányban folytatódni látszik a díjak 2010 óta tartó folyamatos emelkedése és úgy tűnik, a váltók számának csökkenési tendenciája is megmaradhat. Pedig az átlagos díjemelés mértéke 26%-os, ami még az előző évek novemberi kampányaihoz képest is nagyobb, autósonként mintegy 5-8 ezer forintos éves emelés. Az átlagszámok mögött azonban észrevehetünk egy nagy változást. Nevezetesen azt, hogy a biztosítók újra versenyeznek egymással, azaz nem emelik egyöntetűen a díjaikat. Az elmúlt 5 évvel ellentétben idén több biztosítótársaság is akad, aki szakított a díjemelési stratégiával és helyenként a tavalyival azonos vagy akár még kedvezőbb díjat is kínál ügyfeleinek. Így az az autós, aki ellenőrzi a 13 biztosító ajánlatait, akár még olcsóbb biztosítót is találhat magának novemberben. A most folyó kampányban a váltók átlagos díja a tavalyi 15.800 forint helyett 17.900 forint körül alakul, mely értékekhez természetesen hozzá kell még számolni a kötelező biztosításokat terhelő baleseti adót, ami a díjak 30 százaléka. A közel egymillió, most érintett autós 2017. november 30-ig dönthet a biztosítóváltásról.